2012. szeptember 24., hétfő

A cukkini finom... :)



Nem igazán most van a főszezonja, de én azt mondom amíg lehet venni addig élni kell ezzel a csoda zöldséggel és enni.

Nagyon furcsa ezeket a sorokat így leírnom, mert én kb. 28 évig nem ettem a cukkinit és valamiért az volt bennem, hogy ez egy tök ami eleve nem jó. Nem tudom miért volt ez így, de lehet mindenkiben van ilyen előítélet egy-egy zöldség iránt, na meg azt elismerhetjük, hogy a tradicionális magyar konyhának nem alapvető eleme ez a zöldség sem. (Valami hasonló volt a helyzet az esetemben a padlizsánnal is, és most nyáron rengeteget ettem, szóval az is fantasztikus, egészséges és finom, enni kell!)

Úgy alapvetően sokkal nyitottabb lettem az elmúlt időszakban a különböző eddig számomra ismeretlenebb ételek és alapanyagok irányában. Én azt mondom, ha valaki gyökeresen változtat az étkezésén akkor ez nem is meglepő, hisz nagyon fontos megtalálni azokat a dolgokat amit ehet. Mert bizony vannak olyan dolgok amiket ha nem is teljesen kell kizárni, de bizony java részt el kell felejteni, aztán adódik a kérdés, hogy akkor mégis mit egyek.

A legkézenfekvőbbek a zöldségek, már a gyümölcs is kicsit rázósabb dolog, bár annyira azért nem kell rágörcsölni, mert a gyümölcs cukor azért sokkal jobb, mint a sima kristálycukor. Engem sokszor nagyon bosszant, ha valaki azzal jön, hogy de a gyümölcsnek is van cukor tartalma, persze van, de hagyja el valaki vagy 1,5 évre az összes kristálycukrot és minden olyan ételt amibe az van, és egyen bátran gyümölcsöt aztán meglátjuk az eredményt. Ugyanez igaz arra is amikor a zsírral jön valaki, én nem vagyok hajlandó annyira ráfeszülni az étkezésre, hogy csak sovány baromfi hús. Nem csinálok titkot belőle, szeretek enni és és szeretek főzni is, nem fogom magam annyira bekorlátozni, na meg az nem is normális dolog, a szervezetnek zsírra is szüksége van, úgyhogy részemről jöhet a csülök pörkölt is.

Visszatérve a cukkinire, ma az egyik üzletláncnál korrekt árban lehetett venni a salátacukkinit, olcsóbb volt, mint a piacon. Mondjuk vagy én mentem rosszkor vagy ennyire nem készültek fel erre az akcióra, jelzem csak a mai nap volt jó árban, de a választék elég gyatra volt. Nagyjából egy kilót így is összeszedtem és volt egy nagyobb darab amiből főztem egy krémleveset, a többiből meg saláta lesz.

A  cukkiniről olvashattok még a zöldségek fül alatt, a leves elkészítésének módja, pedig meglepő módon a receptek fül alatt található.

Végezetül annyit, hogy nagyon sportos üzemmódra kapcsoltam, jelenleg heti két alkalommal járok boksz edzésekre, aztán két alkalommal futok és múlthéten volt egy kosarazás is. Ez utóbbi nem biztos, hogy lesz így majd heti 3 futás és 2 boksz edzés lehet. Futni jelenleg biciklivel járok az egyetemi pályára így még bringázok is de még pluszban is szoktam, ha rám jön a mehetnék, ma is volt boksz edzés előtt.

A következő hónapban jelentkezem az eredményekkel, ha lesznek, mert mégis csak még mindig a fogyás a cél, de a testalkat se utolsó így ha centiben jobban alakul a helyzet, mint kilóban, akkor se leszek elkeseredve.

2012. szeptember 8., szombat

Vigyázz, kész, futás!!!


Megtörtént amit soha nem gondoltam volna, elkezdtem futni...

Na jó már most helyesbítek, a futás azért erős túlzás, maradjunk abba, hogy kocogok és sétálok és ezek tetszőleges variációja és permutációja. Vagy két hete történhetett, hogy vettem egy futócipőt, mert akkor már határozottan úgy gondoltam, hogy nem lesz kánikula, jön egy kicsit hűvösebb idő akkor rászánom magam a futásra.

Minden fajta különösebb utánajárás és edzéstervek nézegetése nélkül azt magam is fontosnak gondoltam, hogy megfelelő cipő nélkül ne kezdjek el rohangászni. Mivel most már kicsit utána olvastam így tudom, hogy ez tényleg fontos.

A legelső alkalommal csak a környékünkön az utcákban kocogtam és sétáltam már este 10 óra fele pulcsiban, izzadtam is rendesen és még magamat is megleptem azzal, hogy egész jól bírtam a futást.
Másnap, de leginkább harmadnap már voltak problémáim, nagyon komoly izomlázam volt a combomban, tényleg szinte minden lépés fájt. Nem csak emiatt, hanem már korábban eldöntöttem, hogy nem fogok aszfalton futni, mert az nagyon ízület gyilkos és nem is akarom még így terhelni magam. Ennek következtében a második alkalom már az egyetemi futópályán valósult meg. Ahogy számoltam, olyan 2 km-et kocoghattam és kb. 3-4 km-et még sétáltam mellé.

Én ezzel is elégedett vagyok, mind időben mind mennyiségben nem tartom ezt rossz kezdésnek, kellően megizzadtam, elfáradtam. Azt is hozzá kell tennem, hogy a futópályához bicikliztem ami olyan 7 km-et jelent, majd haza is 7 km. Ha ezt nézem a bicikli és a futás együtt már egész komoly teljesítmény, és remélhetőleg meglesz az eredménye is.

Ha minden jól megy akkor jövőhéten kapok egy kis segítséget is, hogy érdemes csinálni, mennyi idő, mennyi km és így tovább, jelenleg futó ruhát vadászok és szerzek be, mert komolyan gondolom, hogy futni fogok. Jelenleg heti 2 alkalommal, aztán ha jobban megy, akkor heti 3 alkalommal. Egy félév múlva szeretném azt elérni, hogy 30 percig folyamatosan tudjak kocogni. Na és ha emellett még tudnék fogyni is, akkor az még jobb lenne. Most is azt mondom, nem a kilók érdekelnek leginkább, inkább a centi, alakformálás és természetesen hasról szeretnék leadni, ahogy mindenki.

Meglátjuk mennyire fog sikerülni, de én továbbra sem koplalok és evésre bíztatok mindenki, akár heti 5-6 alkalommal is, csak nem mindegy, hogy mit és mennyit és mikor, ennyi a kulcs. Na meg persze a sport, ha tetszik, hanem ezt nem lehet kikerülni.

2012. június 2., szombat

Elkezdődött a gyümölcs szezon

A nyár első gyümölcsei közé tartozik a cseresznye. Rengeteg fajtáját ismerheted, idényben érdemes rendszeresen fogyasztani, hisz nyersen rendkívül egészséges.

A Földközi-tenger medencéjében már az ókorban termesztették az „istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben), mivel katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten is honos gyümölcs virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.

A gyümölcs 78−82 százaléka víz, ezért kiváló szomjoltó lehet, a természetgyógyászat vese és vértisztító gyümölcsök közé sorolja, ebből következően bőrújító is. Jó a pattanások ellen, csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért az ízületi megbetegedések megelőzésében is  hatásos lehet. Enyhíti a reumát is és segít a cukorbetegségben szenvedőknek. Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek ajánlott a fogyasztása.

Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, viszont sok szénhidrát és növényi rost van benne. A vitaminok közül az A, a B1, a B2, a B6 és a C jelentős, így erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív - és rendszeri problémák kialakulását. Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz a cseresznyével: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot, és kiemelkedően sok vasat. Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott, káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős.

Cseresznye diéta

2012. április 26., csütörtök

Egy magasabb szint...


Rég írtam már, de most muszáj valamit kiírnom magamból, mert úgy érzem fontos dolgok csapódtak most le bennem. Soha nem tanultam pszichológiát, lélektant, pedig lehet nem ártott volna, sőt szerintem mindenkire ráférne. Olyan ez, mint a gerinctorna, én most csinálom második félév óta és egyáltalán nem nyomingerek gyülekezete, iszonyatosan fontos és éveket nyerhetsz vele, vagy veszíthetsz a hiánya miatt...

Na de rátérek a lényegre, nem olvastam utána  a dolognak így lehet nagyon nagy baromságot írok, de még is így hiszem, és ezért leírom. Úgy gondolom, hogy a lélek is edzhető, trenírozható. Sajnos ma volt egy kisebb csalódásom és ahogy ez az érzés bennem volt, mellette azt éreztem, hogy éhes vagyok, nagyon is éhes vagyok és milyen jó lenne enni, és valami olyat amit egyébként nem szabadna.
Valami cukros, habos dolgot, vagy mást de lemerem írni, hogy az az érzés tört rám, hogy zabálni kellene.

Ez az érzés nagyon hamar elillant, ott volt egy darabig, lehet percekig aztán túllendültem rajta és nem is eszek ma már semmit, de amikor azt mondom, hogy akarat akkor kb. erre gondolok. Azzal kezdtem több, mint egy éve, hogy fogyni akarok, aztán jött az életmódváltás, mostanság meg már azt mondom, hogy hé ez az életről szól, az egész földi létemről. Na és ez az amihez a lélek edzése nagyon is hozzá tartozik. A problémák egy kudarc megélése, kezelése, fizikálisan egyre inkább jobb formába vagyok és ma azt mondom, hogy talán az a könnyebb, de lelkileg rendben lenni, lehet egy élet is kevés...

Rengeteg gondoltam volt meg biztos lenne is még ezzel kapcsolatban, de nagyon eltelt az idő és fáradt is vagyok, a legfontosabb dolog, hogy erősnek kell lenni, minél többször tudsz túl lépni egy problémán, annál erősebb és erősebb leszel, leszek.

Erre mondom én azt, hogy ez már egy magasabb szint, az ÉLET, mint olyan.

2012. március 23., péntek

Azok a fránya számok...



Holnap mérés nap és most különösen izgatottan várom, mit fog mutatni a mérleg, na nem azért mert annyira a számok rabjává váltam volna.

Sokkal inkább arról van szó, hogy most nagyon sok minden változott a heti rendben is és kíváncsi vagyok van-e kihatása a súlyomra, és milyen hatással lesz. Elég sok minden történt ebben a hónapban, volt ami előnyös volt, na meg olyan is ami hátrányos.

Holnap kiderül mi az eredménye és akkor talán majd részletesebben fogok írni több mindenről, hisz most már az étrendembe is helyet kap néha a kenyér is, amit eddig elég jól kerültem, az okokról majd holnap.

2012. január 28., szombat

1 év, mínusz 65-70 kiló



A címben röviden összefoglaltam a lényeget, így sokat nem is nagyon lehet ehhez hozzátenni. Még is annyit azért mindenképp, hogy pontosan nem tudom mennyi ment le, mert az elején nem mértem, nem készítettem komoly tervet, nem jártam el edzőterembe, csak elkezdtem változtatni.

Az első mérés, amikor már volt olyan mérlegem amire rá is tudtam állni áprilisban volt és akkor 150 kilót mutatott, ehhez képest most a héten kedden 107-et, ha csak ezt vesszük ez - 43 kiló. Viszont az egész januárban kezdődött és az okosabbak azt mondják az elején gyorsabb a fogyás, így azt gondolom a -65-70 kiló reális lehet. 

Szerintem nagyon lényeges, hogy az egész életmódváltásnak több eleme van, egy év alatt én is változtam, korábban lustább voltam, ezt akkor nem is biztos, hogy beláttam volna, de most így visszagondolva nem is kérdés, persze nehezebben is mozogtam, szóval valahol ez érthető.

Amin még dolgoznom kell, az az önbizalom, ebből az egy évből az elért eredményből tudom, hogy sok mindent elérhetek, ugyanakkor a korábbi évek nagyon lerombolták az önbizalmamat, lehet sokan ezt nem gondolnák de így van. Én mindig kicsit feszélyezve érzem meg egy új társaságban, lassan oldódok és talán ismeretségeket is lassabban kötök, egy nagyobb társaság esetén van olyan is aki meg hamarabb és már az első találkozások során nagyon nyitott és közvetlen, tehát egy kiegyenlíti egymást.

Viszont ha nem sok, csak mondjuk két emberről van szó, akkor sok minden múlhat azon, hogy az ember oda mer-e menni, megmeri-e szólítani, nem is sorolom. Korábban nekem ebbe az alkohol nagyon sokat segített, akkor oldódtam és könnyebben kezdetem csevegésbe, sőt talán sokat is beszéltem néha. Ez az ami a múlté, remélem ezen majd tudok változtatni később, ez is egy fontos dolog, nem sok köze van az edzéshez vagy az étkezéshez, de a boldoguláshoz, az élethez annál inkább.

A rövidebb távú célokról annyit, hogy elsősorban most nekem az lenne fontos, hogy 100 kiló alatt legyek. Valamiért lélektani határnak is érzem ezt a számot, ha ezt sikerül elérni, akkor máris jobb lesz ránézni a mérlegre, hogy csak két számjegyet mutat. A tükörről nem is beszélve, hisz azért én is látom a folyamatos változást és ha lemegy még 8 kiló, azt hiszem az is látványos lesz, bizonyos szempontból. Ezt már nagyon várom, túl vagyok azon, hogy bosszankodjak rajta, hogy miért nem sikerült már elérni, elfogadtam, hogy jelenleg havi 2,5-3 kilót tudok leadni.

Hosszabb távon, ha mondjuk egy évre tekintek előre és nem is vagyok nagyon optimista, azt mondom egy év múlva ilyenkor 80-85 kiló szeretnék lenni, de nem csak a súly a fontos, hanem a kinézet is, így szeretnék edzőterembe súlyzós edéseket végezni, a kardió mellet. Ez 1 vagy 2 hét múlva szerintem elkezdődik, bár itthon már egy bő hete elkezdtem és amit tudok csinálok, de egy terembe azért más, jobban, több izmot megtudok mozgatni.

Terveztem, hogy készítek képeket és azokat is megosztom vagy ha nem is többet, de legalább egyet, ez most biztos elmarad, de majd igyekszem ezt pótolni.