Receptek

Brokkoli krémleves

  









Hozzávalók:

50 dkg brokkoli
1 fej hagyma vagy 1 db póréhagyma
1-2 db répa, petrezselyem

6-7 dl húsleves
1-2 dl tejszín vagy tejföl
fokhagyma
olivaolaj

bors


Elkészítés:
A hagymát vagy pórét aprítjuk, a répát, petrezselymet esetleg karalábét, zellert szintén majd olivaolajon megfuttatjuk, míg kicsit összeseik és lesz egy kis színe is, amikor ez megvan akkor hozzáadjuk, az apróra vágott fokhagymát. Ezt követően a húslevessel felöntjük,  beletesszük a brokkoli rózsákat és sóval, borssal fűszerezzük a levest. Ezután főzzük míg a brokkoli, meg nem puhul. Ha megpuhultak a zöldségfélék akkor botmixerrel az egészet pépesítjük. Hozzáadjuk a tejszínt vagy tejfölt, ízlés szerint még fűszerezhetünk. Ha elég sűrű a leves, akkor a tejszínt vagy tejfölt el is lehet hagyni.

Cukkini krémleves


  





 


Hozzávalók:

50 dkg cukkini
1 fej hagyma
6-7 dl húsleves
1-2 dl tejszín
fokhagyma
olivaolaj

bors
szerecsendió


Elkészítés:
A hagymát felkockázzuk és olivaolajon pároljuk, a megmosott cukkini végeit levágjuk, felszeleteljük és a hagymához adjuk, sóval, borssal fűszerezzük és összepároljuk. Ezt követően a húslevessel felöntjük, és botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a tejszínt, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk,  amikor már kész szerecsendióval ízesítjük. 

Görög saláta 

Hozzávalók: 

A salátához: 
2 db paradicsom
1 fej lila hagyma
1 db kígyóuborka
15 dkg fetasajt

Az öntethez:
4 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 teáskanál citromlé
1 púpozott teáskanál bazsalikom, oregano


Elkészítés: 

A citromlevet, olívaolajat, morzsolt oregánót összekeverjük egy csészében, és hagyjuk egy órát pihenni, hogy az ízek összeálljanak.
A paradicsomot, uborkát, hagymát cikkekre aprítjuk, a fetát kb. 5X5 mm-es kockákra vágjuk.
Egy tálba tesszük az összetevőket, meglocsoljuk az öntettel, és óvatosan - hogy ne törjön össze a saláta - kezünkkel összekeverjük. Két órán át érleljük a salátát a hűtőben.

Rakott brokkoli

Hozzávalók:

1 db brokkoli
15 dkg trapista sajt
2-3 dl tejföl
1 kk őrölt szerecsendió

60 dkg csirkemell vagy darált hús
2 ek vaj

Elkészítés:

1. A brokkolit rózsáira szedjük és sós vízben feltesszük főni. A vízbe beledobunk pár gerezd fokhagymát és őrölt szerecsendióval ízesítjük.
2. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, megsózzuk és kevés olajon megsütjük, ha darált hússal csináljuk azzal is ez a teendő.
3. Ha a brokkoli megfőtt, egy tűzálló tálat kivajazunk. A brokkoli felét az edény aljára tesszük. Erre jön a sült csirkemell. Ezt beborítjuk a maradék brokkolival.
4. A következő réteg a tejföl és végezetül a reszelt sajt kerül a tetejére.
5. Előmelegített forró sütőben addig sütjük, míg a sajt szép aranybarna nem lesz.

Póréhagyma leves











Hozzávalók: 

1 szép szál póréhagyma
1,5 - 2 liter húslé, alaplé
1,5 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma
olivaolaj
ételízesítő

bors
őrölt szerecsendió
balzsamecet vagy sima ecet

Elkészítés:

A póréhagymát hosszanti irányba elvágjuk és így fel szeleteljük félkarikákat fogunk kapni. Ha vékony a póréhagyma akkor lehet teljes karikákra vágni.
Egy kevés olivaolajon megdinszteljük, amikor összeesett, felöntjük vízzel vagy húslevessel. Ha csak vízzel tudjuk felönteni, akkor kevés ételízesítőt alkalmazunk, sózunk, borsozunk,  a gerezd fokhagymát összevágva hozzáadjuk, majd főni hagyjuk.
Amikor a hagyma már puha, elkészítjük a habarást ami csak tejfölből áll, ugyanúgy készítjük, mintha liszttel csinálnánk, de a liszt nem kell bele.
Ha behabartuk a leveset akkor reszelünk bele egy kis szerecsendiót, majd kis idő múlva egy teáskanál balzsamecettel vagy sima ecettel savanyítjuk.
Tálalásnál reszelt sajtot szórhatunk bele.

4 megjegyzés:

  1. Ejnye-bejnye, "kedves" Tamás! Kicserélni a görög saláta fotóját megoldás a problémára? Főleg úgy, hogy a mostanit is máshonnan vette? Hát a rakott brokkoli honnan van? Mondjam meg? Innen: http://juc.freeblog.hu/tags/tejfol/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így már megfelel? Hihetetlen dolognak tartom, hogy ilyen miatt kell piszkálni az embert, pedig azzal a képpel aztán iszonyatosan nagy hasznot termeltem magamnak...

      Köszönöm szépen a gratulációt, az elismerő szavakat, a korrekt hangnemet, és a többit, gratulálok, és további sok sikert.

      Törlés
  2. Kedves Tomi!
    Gratulálok a szép sikeredhez, sok kitartást a továbbiakban!
    Seditnek, "kedvesnek" pedig csak annyit, hogy jól főzőcskézni nem nagy kunszt, minden második ismerősöm remekel napi szinten a témában, viszont kákán ennyi csomót találni, na az nem kis teljesítmény! (Bár, rosszindulatú emberkéknek nem is nagy....)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Folyamatosan dolgozom és a munka meghozza az eredményt. :)

      Törlés