2011. október 24., hétfő

A rettegés napja



Van egy nap, amit mindig, hogy stílszerűen fogalmazzak remegő lábbak várok, ez pedig minden hónap 24. napja. Amikor elkezdtem az életmód váltást és a fogyást, elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó minden héten mérni magam és nem is akarok ezen izgulni meg idegeskedni ennyit, elég ezt egyszer egy hónapban átélni.

Csak dicsérni tudom magam emiatt a döntést miatt, hisz tényleg baromi rossz lenne minden héten ezt eljátszani. Egyébként természetesen ezt embere válogatja akinek több információra van szüksége az méricskélhet minden héten, de ha nem olyan az eredmény amit várt, akkor legyen türelemmel, mert minden hét más, lehet egyik héten nem megy le semmi vagy csak 1 kiló, másik héten meg már 2, a siettetéssel tuti nem lesz jobb.

Nos, a fentebbi sorok most rám is vonatkoznak, hisz ez a 9. hónap hozta nekem a leggyengébb eredményt, összesen 3 kilótól tudtam megszabadulni, az előző hónapban ennek pont a dupláját sikerült eldobni, így reggel kicsit csalódottan is vágtam neki a napnak. Tragédia nem történt, van aki ölni tudna ennyi fogyásért, ugyanakkor mást vártam, szóval ilyenkor kell egy kis idő míg az ember megemészti és átgondolja a dolgokat.

Nagyjából mindent ugyanúgy csináltam, mint az előző hónapban, lehet kicsit kevesebbet mozogtam és máshogy, sőt talán ez lehet a kulcs, hisz a zsírégetéshez azért idő kell, és ez igaz a mozgással kapcsolatban is. 20-30 perces biciklizés és séta ritkában sokkal hatékonyabb, mint mondjuk napi 15 perc ugyanezekből. Ugyanakkor persze annak is megvan a haszna, csak másképp. Valahol olvastam még korábban és szerintem ez nem csak ezen a téren igaz, de ide mindenképp, szóval minden kis és kevés ideig tartó mozgás is jobb, a nem mozgásnál.


Kérdezhetné valaki, hogy mégis hova rohanok, igazából nem rohanok én sehova, nem is koplalok és annyira nem is szenvedek, persze nagyon sok mindenről lemondtam és lemondok a mai napig, születésnap, születésnapot követ én meg csak nézem a tortákat és még sorolhatnám, de ezzel én már megbarátkoztam és elfogadtam.

Egyetlen kimondatlan és már néha kimondott célt tűztem ki erre az évre magamnak, méghozzá azt szeretném, hogy év végére - csak, hogy megint stílszerű legyek -, Karácsony szent estéjének reggelén, a mérleg 100 kg-ot vagy esetleg csak két számjegyből álló számot mutasson. Erre lett most egy kicsit kevesebb az esély, de azért nem adom fel és megpróbálom megvalósítani.

Ehhez el kell kezdenem úja felülni a téli biciklimre a szobában, ezzel nem is lesz gond, heti 2-3 alkalommal 14-15 km, időben 30 percnél kicsit többet tervezek tekerni, kíváncsi vagyok az eredményre, az étkezés meg persze nem fog változni, de hátha ezzel megint több kiló megy le egy hónap alatt. Az eredményről majd beszámolok, persze ha kiváncsi lesz rá valaki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése